GOURMET & SÖRFESZT

2020. július 30 - augusztus 02 közt lesz a GOURMET & SÖRFESZT-et Zamárdi hatalmas és nyitott parti területén közvetlen a Balaton partján !! Gasztronómiai Gourmet udvar és Sörkertként, illetve kiegészítőnk lesz a termelői és kézműves piactér is .

A hatályos rendeletek szerint – ahogy tavaly sem volt, - idén sem lesz - a Gourmet zenés táncos rendezvény. A fő tematikánk idén is a gasztronómia és a sör, de a gasztronómia egyéb területe is megjelenik, persze az élet és a minőségi sörök mellé a minőségi zene sem marad el!

2020 úgy alakult, hogy az életünk sok területén a kompromisszumok éve lett. Kompromisszumnak indult, de aztán mostanra már nagy reményeket fűzünk az utcazenész fellépőinknek  Az utca zenészek több zenei műfaj különböző képviselői lesznek. Esténként pedig nagy zenekarok élő koncertjei adnak hangulatot a részvételhez.

 Azaz színes, de minőségi élőzene kavalkádját fogja biztosítani, ami az éttermek Gourmet Udvarát és sörforgalmazó/ hazai gyártók sörkertjeinek hangulatát és reményeink szerint felejthetetlenné teszi a minőségi gasztronómia,- a minőségi élő zene élményét és persze a balatoni panorámát számotokra! ❤️⛱

Több mint 150 féle csapolt sör és a minőségi gasztronómiai kínálat mellé a minőségi élőzenét biztosítja a helyszínen többek közt:

 GOURMET & SÖRFESZT

A minőségi gasztronómia egyre növekedő trendjét erősíti a Gourmet&Sörfeszt Zamárdi, amely 2019. évben belépődíjmentes eseményként jött létre Balaton szívében Zamárdiban. 2020. július 30 - augusztus 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján érdekes programokkal megfűszerezve várjuk minőségi gasztronómiával és ezen belül fergeteges sör választékkal az érdeklődőket. Hisszük, hogy gasztronómia része a sör is. Bár ezt, aki kicsit ismeri az elmúlt évszázadok hazai sör történelmét, az nem csak hiszi, hanem tudja is. Ezt az irányelvet erősítve szeretnénk teret adni a hazai nagy sör gyártók prémium termékei mellett a magyar kisüzemű sörfőzdék kínálatának is, sőt a sörkertben nem csak a magyar sörfőzdék, de a környező országot kisüzemű, kézműves söreit is ínycsiklandóan fognak habozni a látogatók korsóiban.

 

Az ételeknél is figyelünk arra, hogy a hazai gasztronómia minőségi képviselői jelenjenek meg az éttermi és a street food, food truck vonalon is. Megjegyezve, azt, hogy hekk is elkészíthető kulináris módon, még ha nem is tipikusan Balatoni halként. Gourmet&Sörfeszt Zamárdi a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal, minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel!
Ízleld meg a hazai nyarat!

www.zamardisorfeszt.hu

 

 

GYIK

Gyakran Ismételt Kérdések! (A válaszok a kérdésre kattintva láthatóak!)

Látogatóként jövök, mit kell tudnom?

GOURMET & SÖRFESZT! Gourmet udvar és sörkert belépődíjmentes gasztrónómia udvar és sörkert kézműves piaccal kiegészülve a Balaton szívében! 2020. augusztus július 30 - 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel! www.zamardisorfeszt.hu Ízleld meg a hazai nyarat!

Neked nincs más dolgod mint július 30- augusztus 02 közt ellátogatni hozzánk, élvezni a programokat, enni és inni finomakat, megmézni a kézműves piacot. Mindezt belépő nélkül megteheted, de kérünk figyel a szeletiv hulladékgyűjtésre, és ne szemetelj a területen (sem)!Számunkra és reméljük számodra is fontos a környezetetudatos gondolkodás!  Felelj meg a higéniai és egészségügyi alapelvárásoknak, rendeleteknek! Ezekret mi is betartjuk, kérjük tedd te is ezt! Vigyázzunk egymásra

Mit lehet tudni a Sör világnapjáról?

A nemzetközi sörnap a sör ünnepe, melyet 2008 óta minden év augusztus első péntekén tartanak. A nemzetközi ünnep gondolata egy kis amerikai sörözőből, Santa Cruzból indult világhódító útjára. Ezen a napon a sör előtt tisztelegve több, mint száz országban szerveznek rendezvényeket.  A Sör világnapjáról és a szokásokról ITT olvashatsz részletesen.

Részt vennék termékeimmel a eseményen, mit tegyek?

Kiállítóként vennél részt a eseményen? Jelentkezz munkatársunknál a gourmetsorfeszt@gmail.com e-mail címen! 

GOURMET & SÖRFESZT! Gourmet udvar és sörkert belépődíjmentes gasztrónómia udvar és sörkert kézműves piaccal kiegészülve a Balaton szívében! 2020. augusztus július 30 - 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel! www.zamardisorfeszt.hu Ízleld meg a hazai nyarat!

Kisüzemű sörfőzdém van, hol jelentkezzek kiállítónak?

Kiállítóként vennél részt a eseményen? Jelentkezz munkatársunknál a gourmetsorfeszt@gmail.com e-mail címen! 

GOURMET & SÖRFESZT! Gourmet udvar és sörkert belépődíjmentes gasztrónómia udvar és sörkert kézműves piaccal kiegészülve a Balaton szívében! 2020. augusztus július 30 - 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel! www.zamardisorfeszt.hu Ízleld meg a hazai nyarat!

Street food, food truck kiállítóként jönnék, mit tegyek?

Kiállítóként vennél részt a eseményen? Jelentkezz munkatársunknál a gourmetsorfeszt@gmail.com e-mail címen! 

GOURMET & SÖRFESZT! Gourmet udvar és sörkert belépődíjmentes gasztrónómia udvar és sörkert kézműves piaccal kiegészülve a Balaton szívében! 2020. augusztus július 30 - 02 közt a Balaton legnagyobb szabadstrandján várunk érdekes programokkal minőségi gasztronómiával és nagy választékban sörrel! www.zamardisorfeszt.hu Ízleld meg a hazai nyarat!

Hírek
Szponzoraink
  • HELL ENERGY Hungary Kft
  • Zamárdi Város Önkormányzata
  • Siókom Nonprofit Kft
  • beerporn.hu

Helyszín

8621 Zamárdi,  Nagstrand rendezvény terület